2012. december 9., vasárnap

-Hiányzik?
-Nem tudom!
-Ezt nem lehet nem tudni!
-Pedig nem olyan egyszerű! Amikor olyan helyen vagyok ahol régen együtt voltunk, vagy elsétálok a bolt mellett ahová együtt jártunk vásárolni, vagy ha meghallgatok egy zenét amit még Ő mutatott a gyomrom rögvest görcsbe rándul. Eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng amikor megcsókolt! Ilyenkor hiányzik. De ha arra gon

dolok hogy mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok: Jobb ez így! Szóval nem tudom! Nagyon nehéz!
-És mi történik ha meglátod?
-Tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmiképp se tudjon ártani nekem! De amikor meglátom, az addig felhúzott védőfal összedől. Onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel, és a "mi lenne ha?" kérdések sorozata.
-Akkor ne mondd hogy nem tudod eldönteni, hiányzik e?
-Igazad van, HIÁNYZIK! Minden mozdulata, a szavai, az érintése. De legfőbbként a tudat, hogy akkor amikor Ő velem volt, érdemes volt felkelnem!

Soha nem foglak megbánni téged vagy nem fogom azt mondani, hogy bárcsak ne ismertelek volna meg, mert valamikor egyszer te voltál minden, amire szükségem volt.

értem én.megbántottál. bánni fogod.bocsánatot fogsz kérni.igen,én meg fogok bocsájtani. miért ne? nem tudok rád haragudni. de a baj az,hogy a "bocsánat" szó nem gyógyítja be a sebeimet. ez itt a probléma..

Tetszel nekem, van valami a szemedben, a mosolyodban, valami varázslatos. tudod mikor a legjobb? amikor közönyös képet vágsz, amikor mogorva vagy, mert olyankor nincs benned semmi kedvemre való. azt hiszem azokban a pillanatokban el tudom hitetni magammal, hogy nem is tetszel, és akkor végre szabad lehetek egy kicsit, csak pár percre, amíg el nem mosolyodsz..


Van a kávé... a fekete. Olyan, mint az élet. Sötét és keserű. És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet, vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És ekkor már nem sötét, és nem keserű.

Ezentúl mindig a könnyebbik utat választom, nem fogok küzdeni és nem fogom megmagyarázni a dolgokat, mert már nincs rá erőm, és igazából okom sincs..

2012. december 8., szombat



Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik, de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos. .

2012. december 4., kedd

2012. december 3., hétfő


Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.

Minden nő életében van egy pont ahol elveszti önmagát. Lehet, hogy túl reagáljuk a dolgokat, de az is lehet, hogy nem akarunk elveszteni magunk mellől egy olyan embert, aki nagyon fontos nekünk. Az is lehet, hogy ez a legnagyobb félelmünk. Ilyenkor a legnehezebb hinni a jóban, mert ha hiszünk és az ellenkezője történik meg, akkor végleg a padlóra kerülünk... Ilyenek vagyunk. Érzékenyek, törékenyek. És senki sem tud ránk eléggé vigyázni..

Egy nő mindig tudja, hogy egy férfi sokat jelent neki. Vajon a férfiak is képesek ezt megítélni?

2012. december 2., vasárnap


miért tűnik lehetetlennek az, hogy elfelejtsük egymást? azért, mert nem tudjuk vagy mert nem lehet? netán azért, mert nem akarjuk?


Este sétálni egy forrócsokival a kezedben, mikor hull a hó, a város ki van világítva és csak arra gondolsz, hogy nincs ennél szebb. Éjszaka, mikor szomorú vagy, nem tudsz aludni, kiülsz az ablakba, csak nézed a hóesést és arra gondolsz, hogy nincs ennél megnyugtatóbb. Mikor a barátaiddal szánkózni mentek, és gyerekes boldogsággal hemperegsz a hóban, csak nevettek azt gondolod, ennél nincs jobb a télben. Karácsonykor, mikor hull a hó, te a családdal a jó meleg házban beszélgetsz és azt gondolod, hogy ennél boldogabb nem is lehetnél. De, amikor kézen fogva sétáltok a hulló hóban, leültök egy padra, átölelitek egymást, kipirult arcotok összeér és forró csókolózásba kezdtek, azt gondolod, hogy EZÉRT KELL ÉLNI!


Kiss me like you wanna be loved 
Wanna be loved 
Wanna be loved  

Nem kell túlkomplikálni. Ha egy fiú látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel! Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd! Ha megteszi, fogadd el! Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy és ezzel Te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt Téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

2012. december 1., szombat


Szeretnék visszamenni az időben, kezet fogni azzal az emberrel aki valaha voltál, aztán megfordulni, és elsétálni a magasba emelt középső ujjammal, ami annak szól, aki most vagy.

Aztán van egy egészen másfajta szerelem, a legkegyetlenebb fajta, amelyik szinte megöli áldozatait. Úgy hívják: viszonzatlan szerelem! Na, én ennek a szakértője vagyok..


Néha igenis önzőnek kell lenni... mert nem lehet úgy élni, hogy senkit ne bánts meg, de közben mégis valóra váltsd az álmodat.


Ostobának kell lennie annak a srácnak, aki nem veszi észre, ha egy lány boldog a közelében.


Az én hobbim a csalódás. Rendszeresen űzöm. Tudom, hogy káros és, hogy le kéne szoknom róla,de nem megy. Valahogy képtelen vagyok abbahagyni.


Régen mindig hercegnő szerettem volna lenni. De ha jobban belegondolok, miért is olyan jó nekik? Egy egész életen át várnak a hercegükre.Na igen, talán örök boldogság vár rájuk, ha megérkezik a herceg a felér lován. De mi történik, ha a hercegnőnek nem tetszik a herceg?? 




-Kell egy kis idő, amíg. .
-Amíg? 
-. .Amíg eldöntöm a szerelem megéri-e ezt a sok szenvedést.